BEMUTATKOZÁS

Cégünk, a METÁLPLASZT Kft. 1991-ben alakult, 100 %-ban magyar tulajdonú családi vállalkozás.

Kezdetben a műanyag fröccsöntés volt a társaság fő tevékenysége, majd a vevői igényeket figyelembe véve a szerszámtervezéssel, – gyártással, fém-megmunkálással, műanyagok felületbevonásával (tamponozás, festés), komplex szerelő sorral, illetve vezeték- és kábelkonfekcionáló kapacitással egészítette ki napjainkra szolgáltatási területét.

A kezdeti időszak 8 fős munkavállalói létszáma jelentősen megemelkedett, ma már közel 350 család megélhetését biztosítjuk jásztelki és hatvani telephelyeinken.

Társaságunk törekszik a folyamatos megújulásra, komoly fejlesztéseket hajtott és hajt végre jelenleg is, melyek elsődleges célja a versenyképességünk növelése mellett a vállalat jövőjének biztosítása.

TEVÉKENYSÉGEINK

Műanyag feldolgozás

Fröccsöntés 25t záró erőtől 1650t-ig, több, mint 50 fröccsöntő géppel. Elkülönített háztartási elektronikai és autóipari/orvos technológiai divízió. Vibrációs hegesztés, prégelés, tamponozás, IML fröccsöntési technológia.

Fém megmunkálás

Szerszámokat, alkatrészeket, valamint egyéni eszközöket tervezünk és gyártunk, vevői igényeink és saját terveink alapján.

Főbb tevékenységeink: CAD/CAM tervezés, marás, esztergálás, síkköszörülés, huzalszikra forgácsolás, tömbszikra forgácsolás,

mélyfúrás, lézer hegesztés és hőkezelés.

Szerszámüzemünk tartja karban és vevői igény szerint javítja a több száz darabból álló szerszámparkunkat.

Ezen felül új szerszámok, céleszközök és JIG-ek gyártásával is foglalkozunk.

Festés

Magyarországon meghatározó festési kapacitással, szakembercsapattal és nem utolsó sorban gépparkkal rendelkezünk.
Kézi festőfülkéinkben egyedi elképzelések, valamint kis sorozatok és prototípusok festését, felületkezelését valósítjuk meg.
Síkágyas festősorunkon (Venjakob) a geometriailag kevésbé komplex darabok és a nagy sorozatok kiszolgálását végezzük.
Robotos festősorainkat (B+M) a nagyobb méretű, bonyolult termékekhez és nagy sorozatokhoz ajánljuk!
Technológiánk alkalmas vizes és oldószeres festékekkel történő festésre egyaránt, UV szárítással kiegészülve.
Festési tevékenységünket és folyamatainkat az IATF 16949:2016 autóipari szabvány szerint alakítottuk ki és működtetjük.

Összeszerelés

Autóipari, valamint felhasználói elektronikai termékek akár készre történő szerelését is vállaljuk, teljes supply-chain menedzsment háttér biztosításával.

Kábelkonfekcionálás

Kábelkonfekcionáló üzemünkben vezeték és kábel szerelvények gyártását valósítjuk meg kis, közepes és nagy sorozatokban.

Komax gépparkunk főbb elemei: Komax Kappa 331 körkéses csupaszító gép árnyékolt és koax kábelekhez, Komax bt722 csupaszító- krimpelő, Komax Alpha 530 automata, Komax Microlab 30 csiszolatkészítő labor.

1
munkavállaló
1
fröccsöntőgép
1
tonna alapanyag/év
1
db késztermék/év

MINŐSÉG

Minőségpolitikánk középpontjában vevőink elvárásai, illetve az általuk megrendelt termékek makulátlan minősége áll. Valamennyi munkatársunk azért dolgozik, hogy az egyre növekvő minőségi igényeket maximálisan kielégítse.
Folyamatosan beruházunk új berendezésekbe, gépekbe, technológiákba, szervezetünket tudatosan fejlesztjük, melynek eredményeként egyre magasabb műszaki színvonalú gyártás megvalósítására vagyunk képesek. ISO 9001, ISO 14001, valamint IATF 16949 minőségirányítási tanúsítvánnyal rendelkezünk.
Laborunk és mérőszobánk szakképzett személyzete 3 műszakban biztosítja az általunk gyártott termékek minőség ellenőrzését; gépparkunkban 3D tapintófejes, valamint optikai mérőgépek egyaránt megtalálhatók.

PARTNEREINK

KAPCSOLAT

METÁLPLASZT Kft.
Székhely:
5100 Jászberény, Jókai Mór u. 18/a.

Telephelyek:
5141 Jásztelek, Jászberényi út 2.
3000 Hatvan, Major út 1.

Telefon:57/562-160
E-mail: mp@metalplaszt.hu

Értékesítési vezető: Faller Ádám
Telefon: +36 30 469 6150
E-mail: adam.faller@metalplaszt.hu

A 2023.évi XXV. törvényben előírt kötelezettségünknek az alábbi link segítségével teszünk eleget:
https://regisztracio.panaszmester.hu//1081/hibabejelento.php
Visszaélés bejelentési rendszerünk külső felelőse: CRERAG Kft. www.panaszmester.hu
Szóbeli bejelentést a +36209927130-as telefonszámon tehet munkanapokon 14:00-16:00 között, illetve személyesen az 5143 Jánoshida, Kossuth Krt.12. szám alatt előzetes bejelentkezés alapján.